Igen, most, amikor ezt a bejegyzést írom, már két évfolyamon is taníthattam a MATE Gyógy- és fűszernövények FOSZ képzésén a fitoterápia tantárgyat.
A tiszteletteljes és számomra nagy jelentőségű felkérés még 2022 nyarán ért, melyet nagy örömmel követte a munka a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) keszthelyi Georgikon Campusán. Tősgyökeres keszthelyiként az intézethez ezer szállal kötődöm, így valóban mélyen érintett a lehetőség, hogy amit a gyógynövényekről tudok, immár a következő generációknak átadhassam az Egyetem berkein belül is.
A tananyag nem kevés, számos területét érinti a fitoterápiának. A tantermi órák után az általam üzemeltetett Gyenesdiási Festetics Herbárium és Fűszerkertben is nagy szeretettel fogadom a hallgatókat, ahol az elméleti tananyag után felüdülés a gyakorlatban is megmutatni mindazt, amit a fitoterápia, valamint a gyógynövények feldolgozása, hasznosítása jelenthet.
Szintén nagy örömömre 2021-től szerződésem van a MATE Gyöngyösi Károly Róbert Campusával, ahonnan – és már a keszthelyi Georgikon Campusról szintén – a képzéshez kapcsolódóan a hallgatók 40 órás nyári, ill. 152 órás összefüggő szakmai gyakorlatukat is tölthetik Gyenesdiáson, ill. birtokunkon, Karmacson is. Az ország minden szegletéből hozzánk érkező hallgatóknak a lehető legjobb tudásommal szeretnék segíteni , támogatni őket ezen a cseppet sem könnyű, de annál csodásabb hivatás útján. Mert a gyógynövények összekötnek minket! A kör bővül és tágul, csak tanulni, tenni kell hittel, alázattal és nagy-szeretettel! Csak amolyan „Kakukkfű Portásan”.:)